Behívtak a frontvonalra. A kórházból telefonáltak reggel, hogy van most szabad időpont a CT-re. Nem is értem. Most? Április végére adtak időpontot februárban, csak akkor kikönyörögtem, hogy tegyenek inkább várólistára és szóljanak ha van üresedés, de mostanában már igazán nem számítottam rá, hogy lesz rám idejük. Erre ma hívtak, hogy mehetek, ha gondolom. Persze, hogy gondolom! Gyalog negyven percre van a kórház, ráadásul a tengerparton. Kívánni sem tudnék mára jobb programot. Hivatalos igazolással kimozdulhatok a karanténból, végigmehetek Barcelonán és láthatom a tengert! Kíváncsi is voltam nagyon, milyen állapotok vannak most egy kórházban.

Nagy változást hozott ez az utazás a bekaranténozott mindennapjaimba. Először is meg kellett fésülködnöm. Aztán izgatottan nézegettem a szekrényt, mit vegyek fel erre a nagy napra. Készülődés közben automatikusan magamra fújtam a parfümöt, csak utána gondoltam bele, hogy ez teljesen felesleges volt most, senki sem fogja érezni, mindenki maszkot hord. A parfümipar is válságban lehet már! Nekem ez az első maszkos napom, eddig nem hordtam, állítólag a magyarok ezt szégyennek érzik. Lehet benne valami, ha nem is szégyen, de eddig nagyon röhejesnek találtam, mintha álarcosbálban lennénk mindannyian. Csak azért gondolkoztam el rajta mégis, mert éreztem, hogy sokan már félnek tőlem, másokat veszélyeztethetek, ha nincs rajtam maszk. Most viszont, hogy kórházba készültem, a legnagyobb fertőbe, itt volt az idő nekem is jelmezbe bújni.

Remek videók vannak róla az interneten, mi mindenből lehet maszkot készíteni, a boxeralsós a legjobb, de nincs itthon boxer. (A video nem Spanyol.)

Megpróbáltam bugyival, de nem lett jó és a nyakamat is szorította. A melltartós nem tűnik elég zártnak, hatalmas rés marad a maszk mellett, nem ér semmit. A papírtörlős is elég gagyinak néz ki, ezt is elvetettem. Aztán eszembe jutott, hogy a festős kellékek között minha maradt volna építőipari maszk, gyorsan kitúrtam, hármat találtam, van az orrán fémcsík, amivel jól rásimul az arcomra, tökéletes. Ráadásul kék, a kedvenc színem, és illik a szememhez, micsoda szerencse!

Mondjuk sokan nem látták, összesen hárman, meg talán néhány járókelő messziről. A kórház bejáratánál volt egy aszisztens, aki eldöntötte, hogy indokolt-e a belépés, a radiológia recepcióján egy másik, amelyik nagy magányában jóízűen ette a szendvicsét a pult mögött és a technikus, aki a CT-t csinálta. Mindenki más szófogadóan otthon maradt. Nem láttam se orvosokat, se nővéreket, se élőket, se haldoklókat, minden teljesen elhagyatott volt, legalábbis ott ahol én jártam, a katasztrófa biztos a másik részlegben zajlott. A legdurvább, amit találtam, hogy egy liftre rá volt írva, hogy kizárólag Covid-19 részére, más nyoma nem volt a járványnak, csak a kihalt várótermek. Gondolom, ezért is hívott fel a technikus reggel, hogy van szabad időpont, mert a beírt betegei nem mertek bemenni a kórházba, otthon féltek, ő pedig unatkozott egész nap. Hála érte, mert így egy hónappal előbb bejutottam.

Nem is baj, hogy nem tapasztaltam semmi felkavarót, mert alapvetően az oda-vissza út elég megrázó volt. A sűrűn lakott területeken még csak-csak mászkálnak emberek, vásárolni mennek, kutyát sétáltatnak, vagy ki tudja mi, de a turisztikai pontokon és szabadidős helyszíneken egy lélek sincs.

Félelmetes. Teljesen olyan érzésem volt, mint a Legenda vagyok című filmben, amikor a Will Smith egyedül marad New Yorkban.

Nagyon sokszor gondolkodtam rajta, mennyire jó lehet úgy mászkálni az utcákon, hogy az egész város csak az enyém.

Hát ma egyedül maradtam Barcelonában, és nem jó.

Buszok és taxik közlekednek, de nagyrészt üresen.

A legsokkolóbb a Rambla volt. Mivel az két kerületet választ el egymástól, az emberek nem mennek vásárolni vagy kutyát sétáltatni a másik kerületbe, az egyéb lézengőket pedig a fokozott rendőri jelenlét tántorítja el.

A nagyobb csomópontokban mindenhol voltak rendőrök, de nem állítottak meg sehol. Biztos gondolták, hogy aki ilyen kihalt utakon teljesen egyedül végig mer menni, annak nagyon nyomós oka lehet rá. Volt is engedélyem a mozgásra, az önkormányzat honlapján kell regisztrálni minden utazást, kiindulási hely, úti cél és indok megjelölésével. Elküldték az igazolást, letöltöttem a telefonomra, tehát legális volt a sétám. Visszafelé még kórházi papírom is volt hozzá. 

Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt a rendkívüli helyzetet így személyesen, megtapasztalhattam, hogy láthattam az én kedves Barcelonámat ilyen kivételes állapotban. Szóval most van száz történelni képem a városról és mind ugyanazt ábrázolja: Olyan helyeket, ahol máskor mozdulni sem lehet az emberektől, üresen.

A tengerparton a várakozásaimmal ellentétben nem éreztem túl jól magam. Nagyon fújt a szél, ettől még sejtelmesebb érzés volt ott teljesen egyedül. Nagy megkönnyebülést jelentett, amikor végre visszaértem a kerületembe és láttam, hogy még nem pusztultak ki az emberek. Itthon gyorsan be is faltam egy egész tábla csokit, hogy kicsit érzelmileg helyre rázzon és nagy örömmel mentem ki este nyolckor a tapsolásra. Ünnepeltem, hogy még itt vagyunk!