Egy kis faluban élek Barcelona közepén. Tegnap egy távolabbi boltba mentem vásárolni, és csomó ismerőssel találkoztam az öt perces úton, ami teljesen megszokott ebben a kerületben. Annyira hiányzott már egy kis helyi pletykálkodás!

A 85 éves nyughatatlan, meleg szomszédom kint kávézott a napsütésben. Elpanaszolta, hogy egyedül maradt otthon a macskával, vacsorára még egy konzervet is ki kellet bontania neki, pedig az állat nem is az övé és nem is szereti, de sajnos a rendőrök elvitték a párját, mert rajtakapták őket, amint egy kidobott fürdőkádat próbáltak a vastelepre vinni eladni. Az öreg csöndben hallgatta a rendőrségi fenyítést, de a másik tiszteletlenül visszabeszélt, le is tartóztatták egyből. Van itt fegyelem. Országosan már több száz embert lecsuktak közegészségügyi veszélyokozás miatt és több tízezernek pénzbüntetést osztottak ki. A legjobb botrány is itt történt Barcelonában, nyolc letartóztatott lett a vége. 

Valamivel el kell ütni az időt. A hajléktalanok ezt továbbra is a dobozos borral űzik az utcán, csak most rendkívül kötelességtudóan mind maszkban. Kérdeztem őket, mi van a számukra felállított katonai szállásokkal, amit folyton mutatnak a hírekben. Mondták, hogy persze, felajánlották nekik, de egyelőre nem kötelező és ott nincs alkohol, csak kaja, meg ágy, meg zuhany, eszük ágában sincs odamenni. Itt az utcán legalább néha valaki dob nekik egy eurót és tudnak venni egy karton bort. Nem is tudom mire számítottak a hatóságok, a hajléktalanok hozzáállása mindig is ez volt, nem fogja őket meghatni egy népegészségügyi vészhelyzet.

Hiába bájolognak az utcasarkon színes maszkokban, a jelenlegi helyzetben nem kellenek senkinek. Az egyikük még utána is ment egy arra járó férfinak, úgy próbálta elcsábítani mindenféle akciós ajánlatokkal, de a kuncsaft elmenekült. Még nagyobb bevételkiesést szenvedtek el, mint a taxisok, és gyorskölcsönre sem jogosultak, mint a fuvarosok és egyéb egyéni vállalkozók, akik kétezer eurót igényelhetnek, ha a bevételük legalább háromnegyedét elvesztették. 

A drogfüggők is egyre nehezebben viselik, ahogy arra számítani lehetett. Egyre nehezebben jutnak hozzá a cuccokhoz, emiatt egyre kiszolgáltatottabbak és egyre nagyobb veszélyt jelentenek magukra és másokra.  Szerencsére itt nincsenek kriminalizálva, továbbra is nagyszerű segélyszervezetek foglalkoznak velük, minden segítséget megkapnak, remek információs kampányok működnek három nyelvű prospektusokkal és próbálják elviselhetőbbé tenni nekik ezt a lehetetlen időszakot. Például gyorsított és könnyített eljárásban juthatnak most bizonyos gyógyszertári narkotikumokhoz, amik eredetileg a leszokást támogatják. Hát most muszáj lesz elkezdeniük ezt a terápiát, remélem, sokan kihasználják a mostani kényszert, hogy tartósan változtassanak az életmódjukon.

A kannabisz egyesületeket is bezárták végül. Ott jöttem el egy mellett ahol régebben dolgoztam is és tudom, hogy a főnök soha egyetlen euró bevételt sem hagyna elveszni, soha nem volt még zárva az elmúlt hat évben, szóval biztos, hogy rákényszerítették a zárásra a klubokat. Pedig már mind csak elvitelre üzemeltek az utóbbi napokban, igazán nem volt veszélyesebb, mint egy gyógyszertár vagy egy zöldséges és eddig azért rengeteg embernek segített, hogy nyugodtan, fegyelmezetten lazuljon a kanapén. Szerintem sokkal veszélyesebb, hogy most a spanglisok mind otthon dühöngenek, megkeserítve ezzel a velük együtt élők életét. Így is történt már egy családon belüli erőszakos gyilkosság, egy férfi megölte a karanténban a feleségét. Az erre szakosodott segítő szolgálatok hirdetik is a vészhelyzet kezdete óta, hogy ha valaki össze van zárva egy agresszorral, menjen ki valamilyen indokkal és kérjen segitséget az első boltban vagy gyógyszertárban.

Aztán találkoztam egy nyugdíjas betörő szomszédommal, akinek bár van otthona, de gyerekkora óta az utcán éli a mindennapjait, soha nem bírt otthon lenni, ez a mostani elvárás számára lehetetlen, felér egy kínzással. Hányszor találkoztam vele hajnalban, valami buliból hazafelé menet, mert ő már háromkor felébredt és csak mászkált a Ramblán fel-alá. Azt mondta már kétszer megbüntették a héten indokolatlan jövés-menésért, de a felesége még nem tud róla, ki is hajítaná az ablakon. Szegény, leszegett fejjel cigizett nagy bűntudatban a kapualjban.

Mobilos boltot is kerestem a törött telefonkijelző ügyében. Végig mentem azon az utcán ahol rengeteg telefonos bolt működik, de mind zárva volt. Visszafelé megszámoltam, huszonhat darab bezárt mobilos bolt áll ott sorban. Pedig azt mondták a telekommunikációs szaküzletek kinyithatnak. Végül egy utcával feljebb találtam kettőt is nyitva, de nem akartak velem szóba állni, mert nem volt rajtam maszk. Potenciális veszély lettem. Amúgy sem nagyon beszélnek az emberek sehol, mindnenkinek be van fogva a szája.

És még egy darabig marad a csend, két héttel meghosszabbították az országos vészhelyzetet, pedig az eredetiből is csak egy hét telt el. Tehát hátra van még három. Mit mondnak a számok? 28.603 fertőzött, abból több, mint 10% egészségügyi dolgozó. Ez nem jó hír. Itt biztatásképp mindig mondják a meggyógyultak számát is, jelenleg 2125, bár a híradóban többet mondtak, biztos még jobban akarnak bíztatni. Reggel lecsúsztunk a dobogóról, aztán délben az adatközlésnél visszaszereztük a harmadik helyet, de mostanra az Egyesült Államok ismét átvette a vezetést, ahogy az várható volt. Fej fej mellett haladtunk egész nap, de most nagyon elhúztak, ezt már nem fogjuk behozni. Továbbra is tartom a jóslatot, hogy a jövő héten Amerika a lista élére tör, döbbenetes mértékű növekedést produkálnak. Mi lesz ott?